2017. november 16., csütörtök

Lazacfilé brokkolipürével, citromos tésztával



Hozzávalók 4 személyre: 

  • 50 dkg lazacfilé
  • 2 evőkanál kókuszzsír
  • só, őrölt bors

A brokkolipüréhez: 

  • 1 fej brokkoli
  • 12,5 dl főzőtejszín
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 cikk zúzott fokhagyma
  • kevés házi ételízesítő

A tésztához: 

  • 3 dkg útifűmaghéj
  • 1,7 dl tej
  • 1 tojás
  • 2 nagy csipet só
  • 1 citrom
  • 1 evőkanál vaj

Elkészítése: 

  • A tésztához a tojást, a tejet, meg a sót összekavarjuk. 
  • Egy kis méretű tepsit kibélelünk sütőpapírral. Az útifűmaghéjat gyors mozdulatokkal a folyadékhoz kavarjuk, és rögtön a tepsibe simítjuk, mert pillanatok alatt megszilárdul. 160 fokos sütőben 10 perc altt megsütjük, majd a papírról lehúzzuk, és felcsavarjuk. Vékonyan felszeleteljük, és összekavarjuk ízlés szerint olvasztott vajjal, citromlével, és sóval. 
  • A brokkolit megmossuk és rózsáira szedjük. Enyhén sós vízben 3 percig főzzük, majd rögtön jéghideg vízzel teli tálba kiszedjük. Ezután kiszedjük, és vajjal, tejszínnel, 1 dl vízzel, ételízesítővel, meg fokhagymával krémesre turmixoljuk. 
  • A halat megmossuk, papírtörlővel szárazra töröljük, és mindkét oldalát sóval, meg borssal megszórjuk. Egy serpenyőben, kókuszzsíron szép pirosra sütjük. 
  • Egy tányérra brokkolipürét kanalazunk, erre kerül a citromos tészta, végül pedig a ropogós lazacfilé.

Nincsenek megjegyzések: