2017. július 31., hétfő

Mángoldos_palacsinta áfonyaszsósszal (paleó)



Ezt a finomságot az erdőn reggeliztük, s bár elég sok lett belőle, mi négyen képesek voltunk mind felfalni. Megsúgom, hogy mellé még málnát, mogyoróvajat, és mogyorókrémet is ettünk :))
A mángoldot inkább a színe, vitamintartalma miatt csempésztem bele, mert az ízén nem érződik.

Hozzávalók: 

  • 15 dkg zabpehelyliszt
  • 5 dkg kókuszliszt
  • 3 dkg mángold (helyette spenótot is használhatunk)
  • 4 tojás
  • 5 dl ásványvíz
  • 1 dl kókusztej
  • 3 evőkanál olvasztott kókuszzsír
  • 1 evőkanál méz
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • csipetnyi só
Az áfonyaszószhoz:
  • 20 dkg áfonya
  • 2-3 evőkanál eritrit (ízlés szerint)
  • 3 evőkanál zabpehelyliszt
Elkészítése:

  • Megmossuk a mángoldot, a leveleit leszedegetjük a vastag szárról, majd összeturmixoljuk az egész tojásokkal, a kókusztejjel, a mézzel, a kókuszzsírral, meg a vaníliával.
  • Hozzádjuk a kétféle lisztet a sóval, majd a vizet fokozatosan adagolva, csomómentesre kavarjuk.
  • Egy jó minőségű serpenyőben kisebb palacsintákat sütünk.
  • Az áfonyát megmossuk, összeturmixoljuk, és egy szűrőn átpasszírozzuk. 
  • A levét csomómentesre kavarjuk a liszttel, majd édesítjük, és lassú tüzö, kavargatva, sűrűre főzzük.
  • A palacsinta mellé kínáljuk.

Nincsenek megjegyzések: