2017. június 27., kedd

Zabos túrópuffancs






Ez a finom reggeli úgy született, hogy valami igazán egészségeset, kalóriaszegényet szerettem volna enni, és nagyjából összekutyultam, amit a hűtőben találtam. Hát remek lett a végerdemény, mert azóta már többször is ettem, hol reggelire, hol vacsorára.
Cukormentes, tartósítószermentes eperlekvárt így készíthetünk: az epret megpucolva főni tesszük, majd hozzáadunk ízlés szerint nyírfacukrot, xilitet, vagy eritritet (ki amivel édesít). Amikor felfőtt, chia magot kavarunk hozzá, 1 kg gyümölcshöz úgy kb 4-5 evőkanállal, és üvegekbe töltjük. A chia magtól egy idő után zselés állagú lesz. Azt sajnos nem tudom, meddig áll így el, egyelőre én hűtőszekrényben tálalom, és ilyen finomságokhoz használom :)

Hozzávalók:

  • 4 tojás
  • 4 evőkanál zabpehely
  • 4 evőkanál krémes tehéntúró
  • 1 evőkanál xilit (nyírfacukor, eritrit stb)
  • 1 teáskanál kókuszzsír
  • néhány csepp vanília aroma
  • a tálaláshoz: krémes tehéntúró, cukor nélküli eperlekvár (vagy más lekvár)
Elkészítése:

  • A zabpelyhet turmixgépben (blender), vagy más konyhai eszközzel megőröljük.
  • Villával elhabarjuk a tojásokat, majd a zabliszttel, túróval, xilittel, meg vaníliával kikavarjuk.
  • Egy serpenyőben kókuszzsírt forrósítunk, majd egyszerre négy kisebb lepényt sütünk a masszából.
  • Tálaláskor a tetejére túrót, és lekvárt kenünk.

Nincsenek megjegyzések: