2016. november 10., csütörtök

Petrezselymes hal-pástétom lazac köntösben




Hozzávalók 6 személyre: 
  • 50 dkg halfilé (pisztráng vagy tőkehal)
  • 20 dkg vékonyra szelt füstölt lazac
  • 3 kisebb petrezselyemgyökér
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál tejföl
  • 1 dl főzőtejszín
  • 1 csokor petrezselyemzöld


Elkészítése: 

  • Egy fazékban enyhén sós vizet forralunk. A petrezselyem gyökeret meghámozzuk, megmossuk, és 20 percig főzzük. Ezután hideg vízzel leöblítjuk, és egy-egy szelet lazacba göngyöljük. 
  • Előmelegítjük a sütőt 160 fokra. 
  • A halfilét megmossuk, papírtörlővel leitatjuk róla a nedvességet, és késes aprítóban pépesre aprítjuk (le is darálhatjuk). Összekavarjuk tojással, tejföllel, tejszínnel, apróra vágott petrezselyemzölddel (egy szép ágat hagyjunk meg a díszítéshez), illetve sóval. 
  • Egy tetszés szerinti kisebb sütőformát kibélelünk lazac szeletekkel úgy, hogy a szélein lelógjon. Belekanalazzuk a masszát, majd a lelógó szeletekkel beborítjuk. 
  • A tálat egy tepsire állítjuk, és felöntjük hideg vízzel, majdnem a tál tetejéig. Lefödjük (pl egy kis tányérkával, vagy alufóliával), és 70 percig pároljuk. 
  • Ezután a gázt eloltjuk, de a pástétomot a sütőben hagyjuk addig, amíg langyosra hűl. 
  • Végül kivesszük, és miután kihűlt, éles késsel úgy szeleteljük, hogy a petrezselyem metszete szépen látszódjon. 
  • A félretett petrezselyemzölddel díszítjük.

Nincsenek megjegyzések: