2016. január 12., kedd

Joghurtos csirkecurry kuszkusszal


Egy izgalmas ízvilágú, egészséges, laktató húsos fogás. Hamar összedobható, de akár ünnepi fogásként is simán helytáll.


Hozzávalók:

  • 60 dkg csirkemell filé
  • 3 hagyma
  • 1 szárzeller
  • 1 doboz hámozott paradicsom (40 dkg)
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1-1 teáskanál őrölt fahéj, kurkuma, és currypor
  • 3 dl natúr joghurt
  • 1 marék mentalevél
A körethez:
  • 20 dkg kuszkusz
  • 2 dkg vaj
  • 1 evőkanál házi ételízesítő
Elkészítése:

  • Egy serpenyőbben, az olajon megpörköljük a háromféle fűszert, majd a kockára vágott hagymát hozzáadjuk, megpirítjuk.
  • A kockára vágott zellert is beleszórjuk, kevés ideig együtt pároljuk, ezután a szintén kockára vágott húst hozzáadva, fehéredésig pirítjuk.
  • Felöntjük 2 dl vízzel, illetve paradicsommal, sózzuk, és az egészet fedő alatt puhára főzzük.
  • A kuszkuszt egy tálba szórjuk, közben pedig 4-5 dl vizet az ételízesítővel felforralunk, és a kuszkuszra öntjük. Letakarjuk a tálat, és néhány percig hagyjuk, hogy a vizet felszívja. Ekkor belekavarjuk a vajat.
  • Tálaláskor a csirkét joghurttal meglocsoljuk, mentalevéllel megszórjuk, mellé pedig kuszkuszt adunk köretként.

Nincsenek megjegyzések: