2015. december 13., vasárnap

Narancsos-mandulás tündértora (cupcake)



Hozzávalók (10-12 darabhoz): 

  • 22,5 dkg liszt
  • 17 dkg cukor 
  • 12 dkg vaj 
  • 10 dkg őrölt mandula 
  • 1,70 dl tej
  • 1 narancs
  • 2 tojás 
  • 2 evőkanál narancslekvár
  • 1,5 teáskanál sütőpor

A narancssziruphoz: 

  • 22 dkg cukor
  • 1,5 narancs

A narancsos habcsókhoz: 

  • 4 tojásfehérje
  • 25 dkg cukor
  • 1 narancs

Elkészítése: 

  • Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. 
  • A vajat habosra kavarjuk a cukorral, majd hozzákavarjuk a narancs reszelt héját, a narancslekvárt, illetve a tojásokat. A mandulával, sütőporral elkevert lisztet beleforgatjuk, a masszát tejjel hígítjuk. Papírkapszlival bélelet muffin formába adagoljuk a tésztát, és kb 25 perc alatt megsütjük (tűpróba). ű
  • Közben a sziruphoz a narancsot zöldséghámozóval vékonyan lehámozzuk, a levét kicsavarjuk, 
  • Egy edényben főni tesszük a narancshéjat a narancslével, cukorral, meg 1,5 dl vízzel, majd addig főzzük, amíg vastag, szirup jellegű lesz, a narancs héja pedig átlátszó (5-6 perc). 
  • A süteményt még melegében fogvájóval több helyen megszúrkodjuk, és mindeniket egy-egy evőkanálnyi sziruppal meglocsoljuk. Ezután hűlni hagyjuk. 
  • A habcsókhoz a tojásfehérjét a cukorral, és a narancs reszelt héjával, vízgőz felett, kézi habverővel 4-5 percig verjük. Ezután levesszük, és kézi mixerrel tovább habosítjuk, amíg a massza lehűl, és fényes lesz. Habzsákba töltjük, ezzel díszítjük a süteményt, a tetejére pedig egy-egy darabka kandírozott narancshéjat teszünk. A maradék sziruppal meglocsoljuk.


Tipp: Narancslekvár hiányában használhatunk sárgabarack lekvárt is.

Nincsenek megjegyzések: