2015. november 24., kedd

Citromos-mandulás tortácska


Aki a citromos süteményeket kedveli, annak kötelező darab!

Hozzávalók 4 darabhoz:

  • 15 dkg liszt (plusz egy kevés a nyújtáshoz)
  •  6 dkg vaj (plusz egy kevés a formák kikenéséhez) 
  • 4 dkg cukor 
  • 1 tojássárgája


A mandulás-citromos masszához: 

  • 3 kisebb citrom 
  • 11 dkg cukor 
  • 10 dkg őrölt mandula 
  • 2 tojás 
  • 1 tojásfehérje 
  • 2 dkg szeletelt mandula

Elkészítése: 

  • 4 kicsi kerek piteformát vékonyan kikenünk vajjal. 
  •  A tésztához valókat összegyúrjuk, és fóliába csomagolva, legalább 1 órára hűtőszekrénybe helyezzük. 
  • Ezután négy egyenlő részre osztjuk, egyenként kör alakúra nyújtjuk (a formánál nagyobbra), és kibéleljük vele a formát úgy, hogy az oldalára is jusson tészta. 
  • Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. 
  • Az őrölt mandulát kikavarjuk 5 dkg cukorral, 1 citrom reszelt héjával, 0,5 dl citromlével, illetve 1 tojásfehérjével. A formákba adagoljuk. 
  • A maradék cukrot (6 dkg) kikavarjuk a maradék 2 citrom reszelt héjával, 1,5 dl citromlével, és az egész tojásokkal. 
  • A citromos masszát a mandulás krém tetejére simítjuk, és szeletelt mandulával megszórjuk. Ezután 
  • Kb 40 perc alatt aranyszínűre sütjük, majd miután kihűlt, a formából kiborítjuk, és tálaljuk.

2015. november 22., vasárnap

Csokoládés tündértorta csoki-karamell krémmel


Különleges, és brutál finom ez a cupcake. Nagyon csokis, nagyon izgalmas, mindenkinek ajánlom!


Hozzávalók (kb 14 darabhoz): 

  • 15 dkg liszt
  • 12,5 dkg nádcukor
  • 10 dkg jó minőségű étcsokoládé 
  • 6 dkg vaj
  • 2 dkg kakaópor
  • 1 tojás
  • 1 teáskanál sütőpor


A mogyorós krokanthoz: 

  • 8 dkg cukor
  • 4 dkg mogyoró
  • 1 teáskanál olaj 


A csoki-karamell krémhez: 

  • 25 dkg tejcsokoládé
  • 8 dkg cukor
  • 2 dl cukor nélküli habtejszín
  • fél teáskanál citromlé


Elkészítése: 

  • Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. 
  • A csokoládét darabokra törjük, és 0,8 dl vízzel felmelegítjük, közben kavargatjuk, hogy felolvadjon. Félretesszük.
  • Habosra kavarjuk a vajat a cukorral, majd belekavarjuk a tojást, a csokoládét, végül pedig a kakaóval és sütőporral elkevert lisztet. 
  • A tésztát papírkapszlikkal bélelt muffin formába adagoljuk, és kb 20 perc alatt megsütjük (tűpróba). Ezután hagyjuk teljesen kihűlni. 
  • A mogyorót durvára tördeljük, száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk, majd egy olajjal megkent sütőpapírra szórjuk. 
  • A cukrot 0,8 dl vízzel addig főzzük, amíg sűrű, szirup jellegű lesz, és a mogyoróra öntjük. Hagyjuk teljesen megdermedni, ezután pedig darabokra törjük. 
  • A krémhez a cukrot citromlével, és 0,4 dl vízzel kavargatva felfőzzük, majd mután a cukor elolvad, hagyjuk addig forrni, amíg egy sötétebb karamellkémet kapunk. A tűzről lehúzzuk, óvatosan beleöntjük a tejszínt, illetve hozzáadjuk a darabokra tördelt csokoládét. Lassú tüzön, kavargatva, összeolvasztjuk. Ezután legalább két órán át hűlni hagyjuk, hogy keményedjen.
  • Habzsákba kanalazzuk, ezzel díszítjük a sütemény tetejét, és mogyoró krokanttal megszórjuk.

2015. november 15., vasárnap

Nutellás szelet




Hozzávalók:

A tésztához: 

  • 5 tojás 
  • 20 dkg liszt 
  • 18 dkg cukor 
  • 1,25 dl olaj
  • 1,25 dl meleg víz 
  • 1 tasak sütőpor (10 g) 
  • 3 evőkanál kakaópor


A krémhez: 

  • 1 l habtejszín 
  • 4 evőkanál mogyorós csokoládékrém (Nutella) 
  • 1 tasak zselatinpor (10 g)

Elkészítése: 

  • A tojássárgáját a cukorral habosra kavarjuk (használhatunk kézi mixert), majd felváltva hozzáadjuk az olajat, meg a vizet. Ezután a kakaóval, meg a sütőporral elkevert lisztet is belekavarjuk, végül pedig óvatosan beleforgatjuk a tojásfehárjáből felvert kemény habot. 
  • A masszát közepes méretű tepsibe simítjuk, és 180 fokos sütőben, 20-25 perc alatt megsütjük (tűpróba). 
  • A tejszínből kiveszünk 1 dl-t, elkeverjük benne a zselatint, majd felmelegítjük. 
  • A maradék tejszínt kemény habbá verjük úgy, hogy a végén fokozatosan belecsurgatjuk a zselatint. A habot két részre osztjuk, az egyikhez hozzákavarjuk a csokoládékrémet.
  •  A piskótára először a fehér habot, arra pedig az ízesített tejszínhabot kenjük, egyenletesen elsimítva. Kevés időre a hűtőszekrénybe helyezzük, hogy a sütemény összeálljon, majd szeleteljük.

2015. november 10., kedd

Rumos szelet


Nálunk a családban ez az egyik kedvenc sütemény, bár nálunk nemigen van olyan süti, amit ne ennénk szívesen :)

Hozzávalók:

  • 5 tojás, 
  • 18 dkg cukor, 
  • 18 dkg liszt;
A krémhez: 

  • 20 dkg vaj 
  • 20 dkg porcukor 
  • 1 dl rum 
  • 4 evőkanál őrölt dió
  • 2 evőkanál kakaópor


A mázhoz: 

  • 20 dkg porcukor 
  • 5 dkg vaj 
  • 3 evőkanál tej
  • 3 evőkanál kakaópor 
  • 3-4 evőkanál házi baracklekvár

Elkészítése: 

  • A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Óvatosan belekavarjuk a tojássárgáját, majd a lisztet. A tésztát kis méretű tepsibe öntjük, és 180 fokos sütőben megsütjük (végezzünk tűpróbát). 
  • Miután kihűlt, a piskóta tetejét levágjuk (kb 2 cm-t), egy tálba morzsoljuk, rummal meglocsoljuk, és hozzáadjuk a porcukorral kikavart vajat, kakaót, darált diót, és alaposan kikavarjuk. 
  • A piskótát vékonyan megkenjük lekvárral, majd egyenletesen rásimítjuk a krémet. 
  • A mázhoz a tejet felforrósítjuk, majd a többi hozzávalót belekavarjuk. Ezután a krémre simítjuk, majd miuátn megdermedt, szeleteljük.

2015. november 8., vasárnap

Amarántos zsemle


Az amaránt sógornőm kertjében termett. Én először zsemlében próbáltam ki, a szokásos olajos magvak helyett (lenmag, szezám, stb). Egészséges, sok rostot tartalmazó, finom házi zsemle született.

Hozzávalók (10 darabhoz):

  • 40 dkg teljes kiörlésű búzaliszt
  • 20 dkg kenyérliszt
  • 4,3 dl víz
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 4 evőkanál amaránt mag
  • 1,5 teáskanál só
  • 1 teáskanál méz vagy nádcukor
  • 10 g szárított élesztő
Elkészítése: 
  • Összekavarjuk a kétféle lisztet sóval, élesztővel, 2 evőkanál amaránttal, majd olajat, mézet, és vizet hozzáadva, tésztává gyúrjuk.
  • A tésztát addig dagasztjuk, amíg rugalmas lesz, majd konyharuhával letakarjuk, és hagyjuk a duplájára kelni (1-1,5 óra). A dagasztást dagasztógép, vagy kenyérsütő is végezheti.
  • Ezután enyhén lisztezett felületen átgyúrjuk, és 10 egyenlő részre osztjuk (kb 10 dkg-ás darabokra).
  • Egyenként zsemlévé formázzuk, a tetejét x alakban zsilettpengével, vagy nagyon éles késsel bevágjuk. Sütőpapíros tepsire téve, további 20-30 percig kelni hagyjuk. A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
  • A zsemlék tetejét vízzel lekenjük, amaránttal megszórjuk, és kb 25 perc alatt ropogósra sütjük.

2015. november 6., péntek

Vaníliás tejpuding (panna cotta) mákos ostyával


Gyors poharas desszert, a mákos ostya pedig egy kis extra ropogtatnivaló mellé.

Hozzávalók 6 személyre:

  • 5 dl habtejszín 
  • 3 dl tej 
  • 1 citrom 
  • 1 teáskanál vanília aroma 
  • 1 tasak zselatinpor (10 g) 
  • néhány szelet ananász (konzerv)


A mákos ostyához: 

  • 5 dkg cukor 
  • 3,5 dkg liszt 
  • 3 dkg puha vaj 
  • 1 tojássárgája 
  • 2 teáskanál mák (őröletlen)


Elkészítése: 

  • Egy edényben összekavarjuk a tejszínt, meg a tejet, 1 dl-t kiveszünk, elkeverjük benne a zselatint. A többit a citrom héjával (zöldséghámozóval vékonyan hámozzuk le) felforraljuk, majd amikor langyosra hűlt, a citromhéjat kiszedjük. A zselatint felmelegítjük, majd a langyos tejszínhez kavarva, újramelegítjük (forralni nem szabad). 
  • Ezután desszertes poharakba adagoljuk, és néhány órára hűtőszekrénybe helyezzük, amíg megszilárdul. 
  • Az ostyához valókat egy tálban összekavarjuk, majd fóliával letakarva, legalább fél órára hűtőszekrénybe helyezzük. 
  • Sütőpapírral bélelt tepsire teáskanálnyi adagokat teszünk, és nedves kanál hátával kör alakúra simítjuk, papírvékonyságúra (kb 8 cm-es átmérőjű). 
  • 180 fokos sütőben, 8-10 perc alatt megsütjük, amíg a széle megpirul. 
  • A tepsiből kivéve, még melegen egy henger alakú eszközre hajlítjuk (pl alufólia tekercs, sodrófa), hűlni hagyjuk. 
  • A desszert tetejére ananász darabokat helyezünk, mellé pedig mákos ostyát kínálunk.

2015. november 5., csütörtök

Garnélás szendvics


Ilyen luxusszendvicset reggeliztünk a minap. Szívesen fogyasztották a gyermekek is, főként a lányomnak, és nekem ízlett, úgy látszik, ez ilyen csajos szendvics :) Azért ajánlom férfiaknak is, mert igazi ínyencség. Könnyű, finom, és tápláló.

Hozzávalók 4 személyre:

  • 20 dkg garnélarák (fagyasztott)
  • 2 sárgarépa
  • 2 lilahagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • 2 evőkanál zsírszegény natúr joghurt
  • 1 evőkanál kókuszzsír 
  • 4 evőkanál olívaolaj 
  • 1 evőkanálnyi petrezselyemzöld
  • citromlé
  • néhány szem kapribigyó (ocionális)
  • só. frissen őrölt bors
  • 4 tojás
  • 2 kisebb, teljes kiörlésű bagett
Elkészítése:

  • Egy serpenyőben, 1-1 evőkanál zsír-olaj keveréken pirítani kezdjük a rákot.
  • Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, és néhány perc alatt, kavargatva megpirítjuk.
  • Citromlével ízesítjük, sóval, borssal, apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk.
  • A répát meg a hagymát meghámozzuk, előbbit vékony karikára, az utóbbit pedig vékony szeletekre vágjuk. Összekavarjuk joghurttal, 2 evőkanál olajjal (2 evőkanál), illetve sóval és borssal ízesítjük.
  • A maradék olívaolajon (1 evőkanál) megsütjük a tükörtojásokat, sózzuk, borsozzuk.
  • Kenyérpirítóban félbevágott bagettet pirítunk. Először zöldség-keveréket rakunk rá, majd néhány sült garnélát, végül pedig tükörtojást.
  • Petrezselyemzölddel, borssal megszórhatjuk, mellé kínálhatunk néhány szelet citromot.

2015. november 4., szerda

Vaníliás-mákos koszorú kefíres glazúrral



Ez a sütemény leginkább a mákos bejglihez hasonlítható, csak sokkal egyszerűbb az elkészítése. Nagyon gazdag ízvilágú, aki szereti a mákos süteményt, annak mindenképp ajánlom, mi szinte rögtön felfaltuk :)


Hozzávalók a tésztához (10 személyre):

  • 40 dkg liszt 
  • 7 dkg vaj
  • 6 dkg aszalt vörösáfonya (vagy mazsola) 
  • 5 dkg méz 
  • 4 dkg cukor 
  • 1-1 narancs és citrom 
  • 150 ml tej 
  • 60 ml narancslé 
  • 2 tojás, néhány csepp rumaroma 
  • 1 tasak szárított élesztő (7 g)
  • fél teáskanál őrölt fahéj 
  • csipetnyi só


A töltelékhez: 

  • 7 dkg őrölt mák 
  • 7 dkg cukor 
  • 6 dkg puha vaj 
  • 4 dkg liszt 
  • 4 dkg őrölt mandula vagy mogyoró 
  • 1 tojás


A glazúrhoz: 

  • 25 dkg porcukor 
  • 40 ml kefír
  • 1 teáskanál vanília aroma

Elkészítése: 

  • Az aszalt gyümölcsöt narancslével és kevés rumaromával addig főzzük, amíg a folyadék elpárolog, majd félretesszük. 
  • Felmelegítjük a tejet mézzel, a tűzről levéve 1 tojást belekavarunk. 
  • Egy tálban összekavarjuk a lisztet, a cukrot, az élesztőt, a citrom és narancs reszelt héját, a fahéjat, meg pici sót. Hozzáadjuk a vajat, az áfonyát, a tejkeveréket, és tésztává gyúrjuk. Konyharuhával letakarva, 60 percig kelni hagyjuk. 
  • Közben a töltelékhez valókat összegyúrjuk, és félretesszük. 
  • A sütőt előmelegítjük 180 fokra. 
  • Enyhén lisztezett felületen a tésztát téglalap alakúra nyújtjuk (kb 12x45 cm), egyenletesen eloszlatjuk rajta a tölteléket úgy, hogy a szélein 1 cm tésztát szabadon hagyunk. A széleket megkenjük felvert tojással, és felcsavarjuk. Koszorúvá hajlítjuk, a végeit összeillesztjük, és egy nagyobb méretű kuglófformába helyezzük (ennek hiányában, kör alakú tortaformába tehetjük, a közepére egy poharat, vagy tálikót helyezve). 
  • 15-20 percig pihentetjük, majd lekenjük a maradék felvert tojással, és 30-40 perc alatt megsütjük. 
  • A glazúrhoz valókat kikavarjuk, és a mázat a süteményre csurgatjuk, illetve mákkal díszíthetjük.