2015. július 22., szerda

Olasz krumplisaláta



A tavalyi Pityókafesztiválra készítettem ezt az újkrumplis salátát, olasz módra. Ezen kívül többféle krumplis ételt készítettünk még, erdélyi konyhás kolléganőimmel, mindnek nagy sikere volt.
Ez az étel éppen most aktuális, mert a legjobb, ha nagyon apró szemű krumpliból készítjük.

Hozzávalók (4 személyre): 

  • 1 kg apró újrkumpli
  • 10 dkg mozarella sajt 
  • 8 dkg parmezán sajt 
  • 1 dl extraszűz olívaolaj
  • 3 dkg bazsalikomlevél
  • 2 evőkanál mandula 
  • néhány koktélparadicsom
  • só, frissen őrölt színes bors


Elkészítése: 

  • A krumplit alaposan megmossuk, majd enyhén sós vízben megfőzzük. 
  • Közben elkészítjük a bazsalikom pesztót: a mandulát száraz serpenyőben kissé megpirítjuk, hűlni hagyjuk, majd ledaráljuk. 
  • Megmossuk a bazsalikomot, és a reszelt sajttal, az olajjal, meg a mandulával együtt turmixgépben pürésítjük. Picit sózzuk, és őrölt borssal ízesítjük. 
  • A főtt krumplit leszűrjük, meghámozzuk, majd egy nagy tálra rendezzük, megsózzuk, és összekavarjuk a bazsalikom pesztóval. Tányérra adagoljuk, néhány szelet mozarellával, és paradicsommal. 
  • A tetejét meglocsoljuk olívaolajjal, illetve megszórjuk őrölt borssal. Friss bazsalikomlevéllel díszítjük.

Nincsenek megjegyzések: