2015. január 8., csütörtök

Kókuszos rombuszok


A puliszka édességnek is kitűnő. Régen gyakran készítettek efféle édességeket, mi is gyakran fogyasztottuk gyerekkorunkban édesen a puliszkát. Igaz, akkor csak úgy simán, a főtt puliszkából csentünk, és lekvárral ettük. Nagyon szerettem a forró puliszkát hideg tejjel is, vagy felcsavarva, túróval. Nagymamám cérnával szeletelte, azóta sem ettem olyan igazi túrós puliszkát, mert mostanság már nemigen kapni olyan igazi jó, házi túrót.
Most egy kis csavarral igazán finom, túrós gombócra emlékeztető édességet készítettem, szerintem ennél jobb édesség hétköznapokra nem is kell :)


Hozzávalók:

  • 500 ml tej
  • 20 dkg puliszkaliszt
  • 3 tojás
  • 3 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál vaj
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 1 evőkanál citromlé
  • 6-6 evőkanál kókuszreszelék és prézli
  • 1,5 dl olaj a sütéshez
  • lekvár a tálaláshoz

Elkészítése:

  • Egy edényben főni tesszük a tejet a vajjal, a cukorral, meg a citromhéjjal.
  • Amikor felforrt, beleöntjük a puliszkalisztet, és lassú tüzön, állandóan kavargatva, 2-3 percig főzzük, amíg a puliszka megfő.
  • A tűzről levesszük, és belekavarunk 1 tojást, illetve citromlével, vaníliával ízesítjük.
  • A masszát egy sütőpapírral bélelt tepsieb simítjuk, ujjnyi vastagságúra. Fél órán át hűlni hagyjuk.
  • Ezután kisebb rombuszokra vágjuk.
  • A darabkákat először villával a maradék 2 elhabart tojásba, majd kókusszal elkevert prézlibe forgatjuk.
  • Egy serpenyőben, forró olajon mindkét oldalát aranyszínűre sütjük.
  • Konyhai papírtörlővel bélelt tányérra kiszedjük, hogy a fölösleges olajat felitassuk róla.
  • Tálaláskor porcukorral megszórjuk, mellé pedig házi baracklekvárt kínálunk.

Nincsenek megjegyzések: