2014. október 4., szombat

Sertéskaraj rozmaringos sült céklával, és citromos majonézzel


Ez az étel nagyon ízlett. Az összetevők nagyon ízletesek külön-külön is, együtt pedig maga a csoda: a sütőben sült zamatos, fűszeres cékla, mellette pedig az isteni sült fokhagyma, amit fogyasztáskor héjából kinyomva szeretek fogyasztani..és a selymes, finom citromízű majonéz, ezzel az isteni sült husival..bármikor el bírnám viselni! :)


Hozzávalók:

  • 1 kg csont nélküli sertéskaraj 
  • 60 dkg cékla 
  • 1 citrom 
  • 4 gerezd fokhagyma 
  • 1,3 dl olaj 
  • 3 evőkanál olívaolaj 
  • 1 rozmaring ág 
  • 1 tojássárgája
  • 1 teáskanál mustár 
  • kókuszzsír a sütéshez
  • só, őrölt bors

Elkészítése:

  • A céklát megmossuk, egy tiszta szivaccsal alaposan megsúroljuk, majd héjastól cikkekre vágjuk. 
  • Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, meglocsoljuk egy fél citrom levével, olívaolajjal, beledobjuk a fokhagymát héjastól,  sóval, borssal, és rozmaringgal megszórjuk. Kézzel alaposan összeforgatjuk, és 200 fokos sütőben, kb 45 percig sütjük.
  •  Közben előkészítjük a húst: a karajszleteket sóval, őrölt borssal megszórjuk, és serpenyőben, egy kevés forró kókuszzsíron, oldalanként 2-2 percig sütjük. 
  • Ezután tepsibe helyezzük, alufóliával lefedjük, és 200 fokos sütőben 45 pecig pároljuk. 
  • A fóliát eltávolítjuk, és további 10-15 perc alatt szép pirosra sütjük. 
  • Ezalatt elkészítjük a citromos majonézt: a tojássárgáját a mustárral, meg egy kevés sóval elkavarjuk. Ezután az olajat lassanként adagolva, addig kavarjuk, amíg sűrű majonézt kapunk. Először csak cseppenként, majd vékony sugárban öntsük az olajat. 
  • A majonézt egy teáskanálnyi citromlével, és egy fél citrom reszelt héjával ízesítjük, majd a sült hús, illetve a rozmaringos cékla mellé kínáljuk.
Megj: Majonéz nélkül fogyaztva, ez az étel diétás.

Nincsenek megjegyzések: