2014. augusztus 12., kedd

Csirkés céklasaláta


Nagyon, de nagyon szeretem a céklát, bármilyen formában. A kertemben most rengeteg gyönyörű cékla van, igyekszem is kihasználni.
Ez egy igazán finom, laktató, és egészséges saláta, nálunk rögtön kedvenccé vált. Sült húsok mellé is el tudom képzelni, köretként, de magára is kitűnő.

Hozzávalók:

  • 40 dkg cékla, 30 dkg csirkemell, 10 dkg csemegekukorica (fagyasztott), 2-2 evőkanál joghurt és majonéz (lehet az egész mennyiség csak joghurt is), 1-2 evőkanál citormlé (ízlés szerint), 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál apróra vágott metélőhagyma (snidling), só, őrölt bors

Elkészítése:


  • Megmossuk a céklát, és héjastól, egyenként alufóliába csomagoljuk. 200 fokos sütőben, kb 1 óra alatt puhára pároljuk. 
  • A húst apró kockára vágjuk, sóval és borssal fűszerzzük, majd egy serpenyőben, felhevített olajon néhány perc alatt puhára sütjük. 
  • A fagyasztott kukoricát 3-5 perc alatt megfőzzük, majd leszűrjük. 
  • Mindkét alapanyagot hűlni hagyjuk. 
  • Miután a cékla megpuhult és kihűlt, , meghámozzuk, és a húshoz hasonlóan szintén apró kockára vágjuk. 
  • Egy tálban összekavarjuk a joghurttal, a majonézzel, egy kevés sóval, meg őrölt borssal, majd rászórjuk a húsdarabokat, a kukoricát, meg a metélőhagymát.
Megj: A céklát meghámozva, vízben meg is főzhetjük. Ez nem egy kíméletes eljárás, ebben a esetben a cékla kevésbé ízletes, és vitamintartalma is csökken.
Tipp: Diétás salátának is készíthetjük, a majonéz helyett is joghurtot használunk.

Nincsenek megjegyzések: