2014. április 24., csütörtök

Sült mozarella paradicsomszószban




Hétköznapokon, munkából hazaérve, mindig jól jön egy-két gyorsan elkészíthető finom, és egészséges étel. Laktató, ezért ebédnek is megfelel, de fogyaszthatjuk reggelire, vacsorára is.
Nagyon finom!

Hozzávalók (4 személyre):

  • 80 dkg érett paradicsom
  • 40 dkg minimozarella golyó
  • 1 fej hagyma
  • 1-2 cikk fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 teáskanál szárított oregánó
  • 1 evőkanál apróra vágott bazsalikomlevél
  • 2-3 teáskanál balzsamecet
  • 1 csapott teáskanál nyírfacukor (vagy nádcukor)
  • ízlés szerint szárított csili
  • tengeri só, őrölt fekete bors

Elkészítése:

  • Az apróra vágott hagymát az olajon enyhén megpirítjuk. Hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott paradicsomot, majd addig pároljuk, amíg a paradicsom levet enged.
  • Belereszeljük a fokhagymát, majd ízesítjük sóval, cukorral, balzsamecettel, oregánóval, és bazsalikommal, illetve ízlés szerint egy kevés csilivel.
  • Négy szufléformába egyenletesen eloszlatjuk a fűszeres paradicsomot, mindenik közepébe két-két mozarella golyót nyomunk.
  • A tetejét megszórjuk őrölt borssal, majd a formákat tepsibe helyezzük. Forró vízzel felöntjük addig, hogy a fotmákat félig lepje le, majd 200 fokos sütőben addig sütjük, amíg a tetején a sajt megolvad (kb 20 perc).
  • Teljes kiörlésű pirítóssal fogyasztjuk.
Tipp: Tökéletesen megfelel mártásnak, bármilyen tésztaféléhez.

Nincsenek megjegyzések: