2014. február 20., csütörtök

Zöld saláta fürjtojással



Nemcsak könnyű, tápláló fogásként szolgálhat egy ilyen saláta, de akár ünnnepi menü része is lehet. Laktató, ugyanakkor nem kell a plusz kilók miatt aggódnunk.

Hozzávalók (4 személyre):

  • kb 25 dkg jégsaláta és fejes saláta
  • 1 csokor zöldhagyma
  • 20 dkg brokkoli
  • 1 érett avokádó
  • fél kígyóuborka
  • 8-10 fürjtojás
  • 15 dkg baconszalonna
  • 1 kis doboz natúr joghurt (150 g)
  • kevés olívaolaj és balzsamecet
  • néhány csepp citromlé
  • só, frissen őrölt színes bors
  Elkészítése:

  • A fürjtojásokat keményre főzzük, majd hideg vízzel leöblítjük, meghámozzuk, és mindeniket félbevágjuk.
  • Enyhén sós vízben a brokkolit kb 2 percig főzzük, majd leszűrjük, hűlni hagyjuk.
  • Egy száraz serpenyőben a szalonnaszeleteket megpirítjuk.
  • A salátát vékony csíkókra vágjuk, az uborkát vékony karikára, az újhagymát szintén karikára. Meghámozzuk az avokádót, a magját kiemeljük, és felszeleteljük. Kevés citromlével lecsöpögtetjük, hogy ne barnuljon meg.
  • A salátát egy nagy tálba szórjuk, és hozzáadjuk a zöldségeket: újhagyma, uborka, brokkoli, avokádó.
  • Meglocsoljuk olívaolajjal, balzsamecettel, illetve sóval, és őrölt borssal megszórjuk. Óvatosan összekavarjuk, és tányérokra adagoljuk. A tetejére helyezzük a fürjtojást, meg a falatokra tépkedett sült bacont. 
  • Az egészet még egy leheletnyi frissen őrölt borssal megszórjuk, és ha szükséges, utánaízesítjük olajjal, balzsamecettel.
  • A joghurtot enhyén megsózzuk és borsozzuk, a saláta mellé kínáljuk.
Tipp: A joghurtot csilivel is ízesíthetjük.

Ötlet innen.

Nincsenek megjegyzések: