2014. február 19., szerda

Meggyes tiramisu kehely



Egy ilyen desszert jól jühet olyankor, amikor van maradék piskótánk, és percek alatt szeretnénk valami igazán finom deszeretet varázsolni. De megéri úgy is, ha direkt erre a célra sütünk piskótát, egy kicsit változatosabb lesz, mint a már megszokott babapiskótával.
Mindenképp egy nagyon finom desszert, amit általában mindenki szeret. Én most Valentin napra készítettem, a párommal pedig egy nagy kád meleg vízben fogyasztottuk el :)


Hozzávalók (6 személyre):

  • 3 tojásból sütött, kakaós piskóta
  • 25 dkg krémsajt (mascarpone)
  • 2 tojás
  • 7 dkg cukor 
  • 2 dl hideg feketekávé
  • 2 teáskanál rumaroma
  • 3 szép szem eper
  • csokireszelék
  • 2-3 marék magozott meggy (fagyasztott)

Elkészítése:

  • A sajtkrémet kikavarjuk a tojássárgával, meg a cukorral, ezután óvatosan hozzákavarjuk a tojásfehérjéből vert habot is.
  • A hideg kávét rumaromával ízesítjük.
  • A piskótát darabokra tépkedjük, és elkezdjük a rétegezést: minden pohárba piskótát szórunk, meglocsoljuk egy kevéás rumos kávéval. Erre sajtkrémet kanalazunk, meggyel gazdagítjuk, majd előlröl kezdjük a rétegezést, amíg a pohár megtelik.
  • A tetejére egy-egy fél szem epret, és egy kevés csokireszeléket szórunk. Jól behűtve tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések: