2014. február 5., szerda

Mangalicás lepénykék



A hétvégén zajlott a szokásos év eleji erdélyi konyhás hétvége, Ivóban. Ilyenkor, szokásunkhoz híven, csapatunk vadhúsokból (és nemcsak) készít ételeket, melyeket az elkövetkezőkben megjelenő lapszámainkban is közzéteszünk.

Természetesen, Gyugyi Péter profi gasztrofotós ilyenkor mindig ellát minket hasznosabbnál-hasznosabb tanácsokkal, ami az ételfotózást illeti. Minden évben nagyon sokat köszönhetünk neki.

A sütés-főzés mellett szakmai megbeszélések, baráti beszélgetések, evés-ivás, tánc, szórakozás, társasozás is helyet kap, természetesen :) Rengeteget nevetünk, ez az időszak valódi feltöltődés számunkra, és persze az Erdélyi Konyhával kapcsolatos évi terveinket is átbeszéljük ilyenkor.

Rövid beszámoló itt olvasható, fotókat pedig majd később hozok, amikor sikerül összegyűjteni azt a rengeteget :)

A mangalicás lepénykéket Hajnival ketten készítettük, és előételként szolgált. Közben rengeteget nevettünk :))



Hozzávalók:

A tésztához:

  • 1 kg kenyérliszt
  • 4-5 dl langyos víz
  • két csomag (14 g) szárított élesztő - vagy 5 dkg friss
  • 6 evőkanál olaj
  • 3 teáskanál só
  • 1 teáskanál cukor
A feltéthez:
  • 40 dkg mangalica comb
  • 25 dkg vörösbab (konzerv)
  • 25 dkg füstölt sajt
  • 1 piros színű paprika
  • 1 hagyma
  • 2 teáskanál piros arany
  • 2 teáskanál csípős piros arany
  • 2 cikk fokhagyma
  • 1/2 teáskanál őrölt bors
  • szárított bazsalikom és oregánó (kb 2-2 teáskanálnyi)
A szószhoz:
  • 25 dkg hámozott paradicsom konzerv
  • 3 teáskanál cukor
  • 2 teáskanál ecet
  • 1 cikk fokhagyma
  • 1-1 teáskanál szárított oregánó és bazsalikom
  • só, őrölt bors
A tálaláshoz:
  • csilipaprika
  • piros ribizli (fagyasztott)
Elkészítése:

  • A lisztet összekavarjuk a cukorral, az élesztővel, meg a sóval, majd hozzáadjuk az olajat és a vizet (lassan adagoljuk, amennyit a tészta felvesz).
  • Lágy kenyértésztát dagasztunk, és kb 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
  • Ezalatt elkészítjük a feltétet: a húst a fokhagymával megdaráljuk, ízesítjük sóval, borssal, piros arannyal, bazsalikommal, oregánóval. Pici golyókat formálunk a masszából, kb erdei mogyoró nagyságúakat.
  • A sajtot lereszeljük, a paprikát apró kockára vágjuk, a hagymát pedig vékony szeletekre. A vürüsbabot tésztaszűrőben lecsöpögtetjük, folyó víz alatt ámtossuk.
  • A szószhoz a paradicsom konzervet összeturmixoljuk a hozzávalókkal, ha szükséges, adunk még hozzá sót, cukrot, vagy ecetet. Lehetőség szerint ízesíthetjük zellerzölddel.
Gy. Péter fotója
  • A megekelt tésztát félujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, és kb 11 cm-es köröket szaggatunk belőle.
  • A tésztakorongokat sütőpapíros tepsire helyezzük, mindeniket megkenjük paradicsomszósszal. Először a hagymaszeleteket helyezzük rá, ezután megszórjuk vörösbabbal, paprikával, 5-5 húsgolyót ráhelyezünk, majd megszórjuk reszelt sajttal. Kevés bazsalikommal, oregánóval megszórjuk, és picit sózzuk.
  • A lepénykéket kelni hagyjuk 15-20 percig, majd 180-200 fokos sütőben, 20-25 perc alatt megsütjük.
  • Csilipaprikával, piros ribizlivel, esetleg a maradék szósszal kínáljuk.
Néhány kép, a lepénykék készítése közben:

Daráljuk a húst Hajnival

Jutka segített a dagasztásban, és: "A jó dolgokat hagyni kell megtörténni" :)

Kenünk, pakolunk..

Tálalásra kész

Dagasztok

Fotózunk Hajnival

Fotózunk Péterrel

2 megjegyzés:

sedith írta...

És... egy falat nem sok, még annyit sem kóstolhattam belőle. Még jó, hoyg miközben készítettétek, elcsentem egy golyócskát, különben tényleg hírből hallottam volna róla. :P

Kati írta...

Én pedig elcsentem egyet a konyhából, a megmaradtakból, nagyon, de nagyon finom volt:)