2013. október 29., kedd

Csirkerolád rozmaringos édesburgonyával, joghurtos mártogatóssal



Ismét a kedvenc zöldségem, ezúttal sütőben sülve, rozmaringgal. Mmm, olyan illata van! A sült édesburgonya forrón, a hideg mártogatóssal számomra maga a tökély.
Azért készítettem mellé egy hústekercset is, amilyen egyszerű, éppen annyira finom.

Hozzávalók:

  • 1 csirkemell
  • 10 dkg paprika (sárga és piros vegyesen)
  • 5 dkg fetasajt
  • fél lilahagyma
  • kevés olívaolaj
  • só, őrölt bors
A rozmaringos édesburgonyához:
  • 80 dkg édesburgonya
  • néhány szál rozmaring
  • olívaolaj
  • só, őrölt bors
A joghurtos mártogatóshoz:
  • 2 dl sűrű natúr joghurt
  • 1 cikk fokhagyma
  • só, őrölt bors
Elkészítése:
  • A csirkemellet középen félbe vágjuk, fóliával letakarjuk, és húsklopfolóval vékonyra klopfoljuk.
  • Sóval és borssal megszórjuk, majd hosszában rárakjuk a vékony szeletekre vágott hagymát, a kockára vágott paprikát, illetve fetasajtot morzsolunk rá.
  • Felcsavarjuk, olajjal meglocsoljuk, és alufóliába tekerjük. A másik darab csirkemellel úgyanígy járunk el.
  • A két tekercset tűzálló tálba, vagy tepsibe helyezzük, és 200 fokos sütőben, kb 30 perc alatt megpároljuk.
  • Az édesburgonyát meghámozzuk, megmossuk, és hasábokra vágjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatjuk, megszórjuk sóval, borssal, rozmaringgal, illetve meglocsoljuk olívaolajjal. Kézzel jól összeforgatjuk, és 200 fokos sütőben megsütjük.
  • A joghurtot összekavarjuk reszelt fokhagymával, sóval és borssal.
  • A csirkeroládot ferdén szeleteljük, mellé kínáljuk a rozmaringos sült édesburgonyát, illetve a joghurtos mártogatóst.

2 megjegyzés:

Teri írta...

Az edeskrumplihoz ezt a martogatost ajanlom, ha megtalalod a hozzavalokat: http://pinchmysalt.com/chipotle-ranch-dressing-recipe/. A csirke is nagyon jol nez ki...mint mindig.

Edó írta...

Teri,ez fantasztikus,amit ajánlasz,úgy ahogy van.Csak a majonéz az egyetlen bűne :) Ja,és köszi,drága vagy!