2013. április 23., kedd

Bőrös malackaraj párolt káposztával, röszti burgonyával


Leginkább az olyan ételeket szeretem, melyeket néhány perc alatt könnyen elkészíthetek. Nem kell sokat bíbelődni vele, nem lesz koszos az egész konyha, és nem csupa egészségtelen, nehezen emészthető étel lesz a végeredmény.
Na, ez nem olyan :) Igaz ugyan, hogy így ahogy van finom, de egy évben egynél többször nem vagyok hajlandó ilyesmit készíteni :))


Hozzávalók:

  • 1 kg bőrös malackaraj
  • 1 fej hagyma
  • 4 cikk fokhagyma
  • majoránna
  • fél citrom 
  • só, őrölt bors
A párolt káposztához:
  • 1 kisebb fej káposzta
  • 1 fej hagyma
  • 1-2 teáskanál köménymag
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 babérlevél
  • kevés ecet
  • só, őrölt bors
A röszti burgonyához:
  • 1 kg burgonya
  • olaj a sütéshez
  • só, őrölt bors
Elkészítése:

  • A malachúst szeletekre vágjuk, majd rendre besózzuk, borsozzuk, meglosoljuk citromlével, és megszórjuk apróra vágott majoránnával.
  • A fűszeres hússzeleteket egy tepsibe helyezzük, megrakjuk szeletekre vágott hagymával, és fokhagymával.
  • Kevés vizet öntünk alá, és 180 fokos sütőben, kb 2 óra alatt pirosra sütjük. Közben pótoljuk a vizet, ha szükséges, illetve néha meglocsolgatjuk saját levével.
  • A káposztát vékony szeletekre vágjuk, vagy lesarvaljuk. Egy edényben forró olajon a cukrot világos színűre karamellizáljuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, megkavargatjuk, és beletesszük a káposztát. Felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen csak ellepi, hozzáadjuk a babérlevelet, köménymagot, megsózzuk és borsozzuk, majd fedő alatt addig főzzük, amíg a levét elfőtte, és a káposzta megpuhult. Figyeljünk nehogy megégjen. A végén ízlés szerint egy kevés ecettel savanyítjuk.
  • A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk, és lereszeljük. Forró olajon aranyszínűre pirítjuk, és sóval, borssal ízesítjük.
  • A ropogós malachúst a káposztával, meg a burgonyával tálaljuk. Savanyúság is illik mellé.

3 megjegyzés:

Anazar írta...

Nem épp tavaszi fogás, de kit érdekel, ide vele!!

Edó írta...

:)))))

Gabriella írta...

Hűha, finomságos... :)