2013. február 28., csütörtök

Bárányka kalács


Eszméletlenül finom volt. A tészta nagyjából most is az, mint amit töltött péksüteményekhez szoktam használni, de bármilyen jól bevált kelt tészta megfelel. A lényeg, hogy foszlós, inkább kalács jellegű tészta legyen. Sós töltelékkel töltöttem, pontosabban juhtúróval és hagymával, de bármi más, ízlésünknek megfelelő töltelék is kerülhet bele, ugyanakkor simán is készíthetjük, úgy is fnom lesz.
A bárányforma ötletet pedig innen vettem (ott édes töltelékkel készült), így remek dísze lehet a Húsvéti asztalnak is.

Hozzávalók: 

A tésztához: 

  • 50 dkg finomliszt
  • 25 dkg rétesliszt
  • 2 tojássárgája 
  • 1 teáskanál cukor 
  • 2 evőkanál só 
  • 0,75 ml olaj 
  • 4 dl tej
  • 3 dkg élesztő 

A töltelékhez: 

  • 10 dkg puha vaj 
  • 1 tojás 
  • 15 dkg juhtúró 
  • 1 szál újhagyma

A díszítéshez: 

  • dekorsó, 
  • néhány szem egészbors, 
  • 1 tojás a kenéshez

Elkészítése:


  • A tészta hozzávalóiból a szokásos módon kelt tésztát készítünk, majd meleg helyen a duplájára kelesztjük. A töltelékhez a vajat először a tojással, majd az apróra vágott hagymával kikavarjuk. A megkelt tésztából 17 darab 5 dkg-ás darabot vágunk, illetve egy kis darabkát felcsavarunk, ez lesz a bárányka füle. Mindeniket gömbölyítjük, és kör alakúra nyútjuk. A közepébe egy-egy bő teáskanálnyi tölteléket helyezünk, a tészta négy sarkát jól összenyomkodjuk, és a gombóc alá hajtjuk. A maradék tésztát négy részre osztjuk, a következőképpen: egy nagyobb a fejnek, és három kisebb a lábaknak, meg a bárányka farkának. A fejet gömbölyítjük, hosszúkóra formázzuk, és a tepsire helyezzük. Innen kiindulva elhelyezzük a megtöltött tésztagombócokat, majd a bárányka lábait és a farkát, a fotón látható módon. A tepsin hagyjuk szépen megkelni, kb 20 percig. Ekkor lekenjük felvert tojással, megszórjuk dekorsóval, és a borsot felhelyezzük szemnek. 180 fokos sütőben pirosra sütjük.
    z: dekorsó, néhány szem egészbors, 1 tojás a kenéshez

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Aranyos lett a báránykád! Látom készülsz már a húsvétra :)

Edó írta...

Köszönöm Katalin!Hát muszáj,küldetésből:)