2013. január 4., péntek

Majoránnás zöldborsós tokány



Szeretjük a hagyományosan készült tokányokat, viszont időnként érdemes néha ezt is egy kicsit feltúrbózni. A zöldborsóval dúsított, majoránnával bőven fűszerezett sertéstokány nagyon finom, laktató étel, a gyerekek is szívesen fogyasztják. Frissen sült házi kenyérrel mártogatva isteni.

Kalóriaszegényebb verzióban úgy kell elképzelni, hogy sovány húsból, kókuszzsírral, és zsírszegény tejföllel készítjük. Mellé köret helyett csak savanyúságot fogyasztunk.

Hozzávalók:

  • 70 dkg sertéshús (comb vagy tarja)
  • 20 dkg fagyasztott zöldborsó
  • 3 fej hagyma
  • 1-2 teáskanál friss vagy szárított majoránna 
  • 1 evőkanál fűszerpaprika
  • kevés olaj a sütéshez
  • só, őrölt bors
  • 1,5 dl tejföl
  • 2 evőkanál liszt

Elkészítése:

  • A hagymát apróra vágjuk, és az olajon üvegesre pároljuk. 
  • Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk paprikával, őrölt borssal, majd hozzáadjuk a kockára vágott húst.
  • Visszatesszük a tűzre, és kavargatva a húst fehéredésig pirítjuk.
  • Ekkor felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi, megsózzuk, és takaréklángon puhára főzzük.
  • Az utolsó 2-3 percben hozzáadjuk a zöldborsót és a majoránnát, majd puhára főzzük. A tűzről levesszük.
  • A tejfölt elkeverjük a liszttel, és kevés meleg lével, majd a tokányhoz adjuk, és összeforraljuk.
  • Tálalhatjuk krumplipürével, natúr krumplival, tésztával, vagy rizzsel.
  • Savanyúság illik mellé!

Nincsenek megjegyzések: