2012. szeptember 29., szombat

Converse cipő (torta)


A legnehezebb torták egyike, azok közül, melyeket eddig készítettem. Csak a burkolás 2,5 órát vett igénybe, hisz több darabból kellett összerakni. Végül megérte, mert az eredménnyel elégedett vagyok, és a megrendelőnek is nagyon tetszett.
Természetesen segített a párom is, ő faragta ki cipő formára, ami valóban nagy segítség volt.

Csokis piskóta, trüffelkrémmel töltve, fondant bevonat.

2012. szeptember 28., péntek

Mascarponéval töltött csirkemell



Ismét egy gyors és finom töltött csirkemell, melynek a tölteléke nagyon finom akár kenyérre kenve is.
Diétázók elhagyhatják a panírt, helyette a felcsavart húst alufóliába csomagolva, sütőben meg lehet párolni. Úgy is nagyon finom, csak jóval egészségesebb és kalóriaszegényebb.
Húst krumplival fogyasztani a szervezet számára igen megterhelő, ezért legokosabb, ha friss salátával tálaljuk.


Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemell
  • 12 dkg mascarpone krémsajt
  • 2 evőkanál zöldhagymaszár
  • 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
  • só, őrölt bors
  • a panírhoz: 2 tojás, liszt és zsemlemorzsa
  • kókuszzsír vagy olaj a sütéshez
Elkészítése:

  • A csirkemellet szeletekre vágjuk, majd fólia alatt vékonyra klopfoljuk.
  • A hússzeleteket megsózzuk és borsozzuk.
  • A krémsajtot a hozzávalókkal kikavarjuk, majd minden szelet húsra egy-egy evőkanálnyit teszünk.
  • Felcsavarjuk, majd rendre lisztbe, felvert tojásba, és zsemlemorzsába forgatjuk.
  • Forró, bő zsiradékban szép pirosra sütjük, és petrezselymes krumplival, vagy más körettel tálaljuk.

2012. szeptember 26., szerda

Teljes kiörlésű zsemle


Egyszerűen elkészíthető zsemle, egyszerű alapanyagokból. Általában ezt sütöm, vagy ezt a tökmagosat.
Ha szendvicset szeretnénk belőle készíteni, akkor ajánlatos laposabbra készíteni. Vagyis a tésztát ki kell nyújtani kb ujjnyi vastagságúra, majd kör alakú kiszúróval (pl pohár) kivágni, így sütés közben épp szendvicsnek megfelelő vastagságú lesz.
Finom, a teljes kiörlésű liszt ellenére is könnyű, puha zsemlék.

Hozzávalók:

  • 30 dkg teljes kiörlésű búzaliszt 
  • 25 dkg fehér kenyérliszt 
  • 2,80-3 dl víz 
  • 1 evőkanál tejföl 
  • 3 evőkanál olívaolaj 
  • 1 evőkanál ecet 
  • 1 teáskanál méz,
  • 2 teáskanál só 
  • 2 dkg élesztő
Elkészítése:

  • A kétféle lisztet egy nagy tálba szitáljuk, és a közepébe mélyedést készítünk.
  • Beleöntünk a vízből 1 dl-t, a mézet, a morzsolt élesztőt, majd összekavarjuk, és letakarva felfuttatjuk.
  • Ezután a többi hozzávalóval együtt összegyúrjuk, rugalmas tésztává dagasztjuk. A vizet lassan adagoljuk, lehetséges, hogy nem szükséges az egész mennyiség.
  • A tésztát ezután letakarjuk, és langyos helyen a duplájára kelesztjük.
  • A megkelt tésztát 8-10 egyenlő darabra osztjuk, lisztes kézzel egyenként zsemlévé formázzuk, majd sütőpapíros tepsire helyezzük.
  • Kb 20 percig ismét kelni hagyjuk, ezalatt a sütőt előmelegítjük.
  • 200 fokos sütőben kb 25 perc alatt megsütjük.
Tipp: A tésztához adhatunk tetszés szerint különféle magvakat: napraforgó, len, szezám, tökmag stb. (1-2 evőkanállal). Tejföl helyett használhatunk kefírt, joghurtot, savót, vagy tejet is, méz helyett pedig cukrot.

2012. szeptember 23., vasárnap

Gombával töltött csirkemell


A csirkemell rendkívül jól variálható húsféle, és gyorsan elkészíthető. Szinte bármivel megtölthetjük, és fóliában párolva nemcsak ízletes, hanem sokkal egészségesebb is, mint olajban sütve. Ezúttal gombával töltöttem, és vadzsályával ízesítettem, illetve tápláló friss salátával tálaltam. Roppant finom és laktató étel.

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemell
  • 25 dkg gomba
  • 3-5 dkg füstölt sajt
  • 3 cikk fokhagyma
  • 2 evőkanál kókuszzsír (vaj, vagy olívaolaj)
  • vadzsálya (vagy kakukkfű)
  • petrezselyemzöld
  • só, őrölt bors
Elkészítése:

  • A csirkemellet szeletekre vágjuk, majd fóliával letakarva vékonyra klopfoljuk.
  • A gombát megmossuk, a szárakat eltávolítjuk, és szeletekre vágjuk.
  • Zsiradékon lepirítjuk (zsírjára sütjük), közben megborsozzuk, zsályával vagy kakukkfűvel ízesítjük, a végén pedig megsózzuk, és apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk.
  • A hússzeleteket megsózzuk és borsozzuk, mindenik végére egy-egy kanál gombaragut helyezünk, megszórjuk reszelt sajttal, és felcsavarjuk.
  • A tekercseket egyenként alufóliába csomagoljuk, és 200 fokos sütőben kb 40 perc alatt megpároljuk.
  • Friss, vegyes salátával fogyasztjuk.
  • A saláta nálam a következő volt: salátalevelek, paprika, paradicsom, zöldhagyma, balzsamecet, aromás olívaolaj, só, frissen őrölt színes bors.

2012. szeptember 22., szombat

Őszi torta négyféle ízben




Ez a torta az én kedves, figyelmes, türelmes és odaadó férjemnek készült, születésnapjára.
Nem keveset törtem a fejem, hogy milyen tortával lephetném meg őt, hisz már annyifélét készítettem, illetve készítettünk. És hát az az igazság, hogy amiket ő készített nekem, azokat úgysem tudnám soha fölülmúlni :)

Végül az volt az alapötlet, hogy a torta sok gyümölccsel legyen dekorálva, többféle ízesítésű krémmel töltve, mert az én párom nagyon szereti, ha egyszerre többféléből is lehet választani.


  • Sütöttem egy 10 tojásos sima piskótát, 26 cm-es kerek formában, melyet három lapra vágtam.
  • Étcsokoládés- és tejcsokoládés trüffelkrémmel töltöttem, gesztenyekrémmel bevontam.
  • Az 5 tojásos kisebb kakaós piskótát 180 cm-es formában sütöttem, szőlőkrémmel töltöttem, és ezzel is vontam be.
  • A két tortát egymásra helyeztem, babapiskótával körberaktam, majd szederrel, kékszőlővel díszítettem.
Nagyon tetszett és ízlett neki, és a gyerekeknek is.
Sajnos nagyon fárasztó hét áll mögöttem, ezért mire hazaérkezett, addigra én már nagyjából hulla voltam. Szerencsére hamar összeszedtem magam, és jót ünnepeltünk aztán.

Azt kívánom, hogy az én férjem még nagyon soká éljen, és persze ami a legfontosabb, hogy így maradjunk örökre, együtt! :)







2012. szeptember 20., csütörtök

Sajtos-gombás szendvics - Mit csomagoljunk tízóraira?



Mindennapos fejtörés lehet a tízórai csomagolás, főleg ha nem szeretnénk minden nap pl szalámis szendvicset enni. A fő szempont ugyanis az, hogy tápláló, vitaminban gazdag ételt fogyasszunkk, ami nagyon finom, és ráadásul nem is hízlal.
Az sem mellékes, hogy az étel szállítható-e, kényelmesen fogyasztható-e stb.

Általában úgy szoktam megoldani, hogy sütök valamilyen teljes kiörlésű pékárút (általában zsemle), mellé tejtermék (pl sajt, orda, túró), valamilyen hidegen sajtolt olaj vagy ízesített tehéntúró (kenni, margarin helyett), friss zöldség (paprika, paradicsom, mikor mi van), vegyes csíra, és valamilyen gyümölcs.

Ez viszont minden napra azért elég unalmas és egyoldalú lenne, ezért néha viszek magammal zabkását sok friss gyümölccsel. De a bruschetta is praktikus szokott lenni, és az egyik kedvencem is. Avokádókrém is tuti befutó, főleg répával mártogatva!
A zsemlét, kenyeret mindig megpirítom (jó ha van kenyérpirító a munkahelyen), mert úgy sokkal finomabb, és könnyebben emészthető.

Lányomnak is (aki iskolás lett) hasonlóan járok el, de neki csomagolok még desszertet is, ami most a napokban túrós palacsinta volt, szőlővel megpakolva.

Ez a szendvics viszont fölülmúlhatatlanra sikerült! Jó, persze én imádom a gomba-sajt párost egyébként is, na de állítom, hogy életemben nem ettem még ilyen finom szendvicset.
Egyáltalán nem macera elkészíteni, szerintem tökéletes ízharmónia, szóval megéri!


Hozzávalók (személyenként):

  • 1 teljes kiörlésű zsemle (recept hamarosan)
  • 1 salátalevél
  • 2 szelet füstölt sajt
  • 4 kisebb csiperke gomba
  • szárított zsálya (vadzsálya)
  • tökmagolaj (lehet szezám-, szőlőmag-, vagy olívaolaj is)
  • csilis olaj (elmaradhat)
  • őrölt színes bors
  • kókuszzsír vagy olívaolaj a sütéshez
Elkészítése:

  • A zsemlét kettévágjuk, és szendvicssütőben, kenyérpirítóban, vagy száraz serpenyőben megpirítjuk.
  • A gombát megmossuk, a szárát kivágjuk, majd mindkét oldalát megszórjuk sóval, borssal és zsályával.
  • A pirított zsemlét meglocsoljuk kevés tökmagolajjal (és csilis olajjal), illetve megszórjuk őrölt borssal, esetleg sózzuk.
  • Az egyik felére egy salátalevelet helyezünk, erre négy darabka füstölt sajtot.
  • A gombát kevés zsiradékon megpirítjuk, és a sajtszeletekre helyezzük.
  • A zsemle másik felére reszelt sajtot szórunk, és összeborítjuk.
  • Zöldhagymával a legfinomabb!
Nagyon fontos a kiegyensúlyozott, vitamindús táplálkozás. Noha nem kevés energiával és odafigyeléssel jár,  nem érdemes elhanyagolni, hisz a mindennapi betevő falat igenis meghatározza nemcsak egészségi állapotunkat, hanem közérzetünket és külalakunkat is.
És nagyon figyeljünk arra is, hogy mi kerül a gyerek táskájába, mert étkezési szokásait legfőképp mi, szülők alakítjuk ki.

2012. szeptember 15., szombat

Lófej torta



Nagyon féltem ettől a tortától..aztán viszonylag können ment minden, a végén pedig sok mindent elrontottam.
A szemet ugyanis burkolás előtt kellett volna elkészíteni rá, mert így nagyon rosszul sikerült.
A füleket pedig egyáltalán nem tudtam megformálni, mert a kakaóval színezett fondant egy idő után nagyon töredezett.
Szemet, fület leszámítva elégedett lettem volna pedig. Mondjuk úgy, vannak jó részei a tortának :))
Na de következőben már okosabb leszek.

Trüffelkrémes, 2,5 kilós, fondanttal borítva.

2012. szeptember 11., kedd

Sajtos-gombás hajdinafelfújt


Most sem csalódtam a hajdinában. Sikerült ugyanis egy újabb finom ételt készítenem belőle, ami ráadásul igen tápláló és mondhatni még kalóriaszegény is.
Nagyon laktató étel, én szívesen fogyasztanám máskor is :)


Hozzávalók:

  • 25 dkg hajdina
  • 20 dkg gomba
  • 20 dkg füstölt sajt
  • 2 tojás
  • 2 evőkanál kókuszzsír (vagy vaj)
  • 1-2 evőkanál ételízesítő
  • petrezselyemzöld
  • szárított oregánó
  • só, őrölt bors
Elkészítése:

  • A hajdinát előző este beáztatjuk, másnap ételízesítős vízben 2-3 perc alatt előfőzzük.
  • A gombát szeletekre vágjuk, és a zsiradékon lepirítjuk.
  • A sajtot kisebb kockára, míg a petrezselyemzöldet apróra vágjuk.
  • Ezután a hajdinát összekavarjuk a sajttal, a gombával, a tojásokkal és a fűszerekkel.
  • Egy kisebb tűzálló tálat kikenünk kókuszzsírral, és a masszát beleöntjük. Ha a tálnak nincs fedele, akkor terítsünk rá alufóliát, majd a sütés utolsó 15 percében vegyük le.
  • 200 fokos sütőben 40-50 percig sütjük, amíg a felfújt szépen megemelkedik, a teteje pedig kissé megpirul.

2012. szeptember 10., hétfő

Mézes-mandulás joghurt szilvával


Miközben szilvás sütemény sütöttem, nagyon kívántam, de nem szívesen ettem volna belőle, a kalóriák miatt.
Ezért összedobtam magamnak egy könnyebb édességet, amely olyan finomra sikeredett, hogy a gyerekek szinte az összeset felfalták előlem. Hiába mondtam, hogy nekem ez a vacsorám..
Másnap készítettem egy nagyobb adagot, szederrel.
Nagyon szeretjük.

Hozzávalók:

  • 2 kis doboz krémes natúr joghurt
  • 1-2 teáskanál méz
  • 4-5 szem szilva
  • marék pörkölt mandula
Elkészítése:
  • A mandulát durvára aprítjuk, majd száraz serpenyőben kissé megpirítjuk, hogy intenzívebb íze legyen.
  • A szilvát megmossuk és apróra vágjuk.
  • A hozzávalókat egy nagy pohárban a következőképpen rétegezzük: joghurt, méz, szilvadarabok, megismételjük, majd a legvégén joghurt, méz és mandula darabok.

2012. szeptember 9., vasárnap

Grillezett kecskesajt kapribogyós mártással, salátaágyon



Nagyon szeretem a sajtokat, a sajttal készült ételeket, legfőképp a füstölt- és a házi sajtok a kedvenceim.
Így aztán mindig örülök, amikor a piacon találok kecskesajtot. Ez egy érlelt változat, melyet sütni is lehet.
Egyszerűen készítettem el, sok salátával, és egy remek, laktató, egészséges ebéd kerekedett belőle.
Természetesen készíthetjük másfajta sajttal is, de fontos, hogy olyan sajtot válasszunk, melyet grillezni lehet.

Hozzávalók:

  • 4 vastagabb szelet kecskesajt (érlelt)
  • őrölt bors
  • kevés liszt
Az öntethez:

  • 2 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • néhány csepp balzsamecet
  • 1 teáskanál magos mustár
  • 1 evőkanál kapribogyó
  • 2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
  • piros színű paprika
  • csipet só
  • őrölt bors
Elkészítése:

  • A sajtszeleteket őrölt borssal megszórjuk, majd lisztbe forgatva grillserpenyőben megsütjük.
  • Ha hagyományos serpenyőben készítjük, akkor kevés zsiradékon pirítsuk meg.
  • Az öntet hozzávalóit összekavarjuk.
  • A sajtot salátára helyezzük, megszórjuk apróra vágott piros színű paprikával, és leöntjük a kapribogyós öntettel.

2012. szeptember 8., szombat

Szilvás leppény


Ez a lepény amilyen egyszerű, olyan mesés. A tészta jó lepény-alap, hiszen bármilyen más gyümölccsel is elkészíthető. Gyors és finom, az egyetlen gond csak az, hogy ebből az adagból kis tepsivel lesz.
Ajánlatos rögtön dupla adagot készíteni.

Hozzávalók:

  • 5 tojás
  • 18 dkg cukor
  • 20 dkg liszt
  • 20 dkg vaj
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 1 teáskanál rumaroma
  • a tetejére: 60 dkg szilva, porcukor, őrölt fahéj
Elkészítése:

  • A tojások sárgáját először a cukorral, majd a vajjal jól kikavarjuk. Hozzáadjuk az aromákat és a lisztet.
  • A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, és óvatosan a masszához forgatjuk.
  • A tésztát egy 34x25 cm-es sütőpapíros tepsibe simítjuk, a tetejét kirakjuk megmosott, félbevágott szilvával, majd 180 fokos sütőben 35 perc alatt megsütjük.
  • Amikor langyosra hűlt, megszórjuk fahéjas porcukorral, és rombusz alakú darabokra vágjuk.

2012. szeptember 7., péntek

Szardíniás saláta kaprival



Nagyon finom, laktató, tápértékben gazdag, de kalóriában szegény saláta. Aki a kapribogyót nem szereti, az el is hagyhatja. A szradíniát pedig helyettesíthetjük másfajta hallal is.
Friss korianderzölddel is finom lehet!

Hozzávalók:

  • 5-8 dkg salátalevél tetszés szerint (itt fejes saláta és rukkola)
  • 8-10 dkg szardínia (konzerv, olaj nélküli)
  • 1 közepes fej lilahagyma
  • 2 evőkanál kapribogyó
  • néhány szem zöld olívabogyó
  • az öntethez:
  • 2 evőkanál extra szűz olívaolaj
  • 1 teáskanál magos mustár
  • 1 teáskanál balzsamecet (vagy citormlé)
  • 2 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld
  • frissen őrölt színes bors
Elkészítése:
  • A salátaleveleket megmossuk és csíkokra vágjuk.
  • A halat kisebb darabokra, az olajbogyót és a hagymát szeletekre vágjuk.
  • Ezután midnent egy nagy salátástálba teszünk, ráöntjük az öntetet és összekavarjuk.

2012. szeptember 5., szerda

Levendulás túrópuding


Könnyű és gyors kategória, s mivel a gyerekek nagyon szeretik a pudingokat, ezt is szívesen fogyasztották.
A levendula el is hagyható, de egyszerűen nem érdemes, mert amiben levendula van, az csak finom lehet :)
Házi túróból készítettem, ami fényévekkel jobb és finomabb, mint a bolti.
Fogyókúrázok is bátran fogyaszthatják!


Hozzávalók:

  • 60 dkg zsírszegény tehéntúró
  • 20 dkg natúr joghurt (a túró szárazságától függően)
  • 1,5 dl tej
  • 20 dkg nyírfacukor (vagy xilit)
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 2-3 teáskanál szárított levendulavirág
  • 15 g zselatinpor (1,5 tasak)
Elkészítése:

  • A túrót villával áttörjük, majd kikavarjuk annyi joghurttal, amennyitől krémes és állagú csomómentes lesz.
  • Ízesítjük a cukorral, a vaníliával, a reszelt citromhéjjal és a levendulával.
  • A tejet a zselatinporral elkavarjuk, majd lassú tüzön, kavargatva felmelegítjük, hogy a zselatin feloldódjon.
  • Ezután hozzákavarjuk a túróhoz, majd a masszát kisebb desszertes tálikókba öntjük.
  • Hűtőszekrénybe tesszük, amíg teljesen megdermed (legalább 2 óra), majd néhány percre meleg vízbe állítjuk, hogy könnyen ki tudjuk borítani a formából. Ha nem sikerülne, akkor késsel kissé lazítsuk meg az oldalát, és enyhén ütögessük meg a tálikó alját.
Tipp: A túrómasszába kavarhatunk ízlés szerint gyümölcsöt is.

2012. szeptember 4., kedd

Almás-pudingos kelt pite


Lehullott almákat gyűjtögettem, és ez volt a következő desszert kiindulópontja. Ezen túl  figyelembe kellett vennem még néhány szempontot, s mindent összevetve született ez a finom almás pite.
Sajnos nem túl fotogén, mert a gyerekek nagyon türelmetlenek voltak, és melegen vágtam fel.
Szeletelés előtt érdemes megvárni, amíg kihűl.

Úgy döntöttünk, hogy ez az egyik legfinomabb almás sütemény :)


Hozzávalók:

A tésztához:

  • 40 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 15 dkg zsír
  • 1 dl langyos tej
  • 1 teáskanál cukor
  • 1,5 dkg élesztő
  • csipet só
A töltelékhez:

  • 1 kg alma
  • 4 tasak vaníliás pudingpor (16 dkg)
  • 25-30 dkg cukor
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • kevés zsemlemorzsa a szóráshoz

Elkészítése:

  • Az almát megmossuk (ha nem bió, akkor hámozzuk meg), a magházat eltávolítjuk, majd lereszeljük (robotgéppel gyorsan, könnyen megy).
  • Hozzáadjuk a cukrot, az ízesítőket, majd felöntjük 5 dl vízzel és néhány perc alatt összefőzzük.
  • A pudingport 2 dl vízzel simára kavarjuk, az almához öntjük és összeforraljuk.
  • A tésztához a lisztet egy tálba szitáljuk, a közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük a tejet, és a cukorral, morzsolt élesztővel összekavarjuk.
  • Letakarva langyos helyre tesszük, és felfuttatjuk.
  • Ezután a többi hozzávalóval együtt tésztává dagasztjuk (dagasztógép előny).
  • A tésztát kinyújtjuk, majd a piteforma, vagy a kerek tortaforma (26 cm-es átmérőjű) segítségével egy kört vágunk belőle.
  • Ezt körbevágjuk, ez a karika lesz a pite tetejének a széle.
  • A többi tészta háromnegyedét kinyújtjuk jóval nagyobbra, mint a forma, amiben sütjük.
  • Ezután belesimítjuk a pite- vagy tortaformába úgy, hogy az oldalára is jusson.
  • A langyos tölteléket beleöntjük (addig kell érjen, amíg a tészta), köréhelyezzük az előzőleg kivágott tésztakarikát, és a maradék tésztával berácsozzuk.
  • 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt megsütjük.

2012. szeptember 2., vasárnap

Szedres madártej


Madártej, ismét. Ezúttal friss szederrel készítettem, így is nagyon finom, sőt!

Az alaprecept és az elkészítési mód itt található. 

Annyi változik, hogy kb 40 dkg szedret 2 evőkanál cukorral pürésítünk, hozzákavarjuk a kikavart tojássárgához, majd a tejet hozzáadva ezzel együtt főzzük fel.