2012. augusztus 22., szerda

Töltött cukkini


A kertben még mindig javában érik a cukkini. Épp kapóra jött, mert volt maradék hajdinám, így azzal töltöttem meg.
Konkrét receptet nem is tudnék mondani, de leírom, hogyan készült. 

  • Először a cukkinit megmostam, nagyobb darabokra felvágtam, és mindenik belsejét kiskanállal kikapartam úgy, hogy az alját meghagytam, így nem folyt ki a töltelék.
  • Kb 10 dkg hajdinához hozzáadtam egy kevés brie sajtot, mert azt nagyon szeretem. Került még bele apróra vágott cukkini abból amit kikapartam. Sóval és borssal fűszereztem, de lehet hozzáadni petrezselyemzöldet, kakukkfüvet, vagy tetszés szerint egyéb zöldfűszert. Ha nyers tojást is adunk hozzá, masszívabb lesz a töltelék, de szerintem simán elhagyható.
  • Ezzel a masszával megtöltöttem a cukkinit, majd kókuszzsírral kikent tepsire helyeztem. Mindenik tetejére került még brie sajt, és őrölt színes bors. 
  • Kevés vizet aláöntve, 200 fokos sütőben kb 25 perc alatt megsütöttem. Fontos, hogy a cukkini maradjon kissé roppanós!

Nagyszerű ebéd kerekedett belőle, mellesleg egészséges és tápláló! 

Nincsenek megjegyzések: