2012. június 15., péntek

Lecsós halfilé


Erről az ételről az jut csak eszembe, bárcsak most is ehetném, mert annyira finom volt.
Színes és ízes, könnyű és tápláló.
Nem mellékesen nagyon gyorsan elkészíthető, úgyhogy nálam mindenképpen nyerő.

Hozzávalók:

  • 50 dkg pangasius halfilé (fagyasztott is lehet) 
  • 1 fej hagyma 
  • 4 paradicsom 
  • 1 zöldpaprika 
  • 1 cukkini 
  • 5 dkg zöld olajbogyó 
  • só, őrölt színes bors 
  • 1 evőkanál friss majoránna 
  • kevés citromlé 
  • kókuszzsír vagy olívaolajolaj a sütéshez
Elkészítése:

  • A halfilét őrölt borssal, apróra vágott majoránnával megszórjuk, kevés citromlével meglocsoljuk, és félretesszük. 
    A hagymát apróra vágjuk, és egy serpenyőben, kevés olajon megdinszteljük. 
    Hozzáadjuk a kisebb kockára vágott paprikát, és néhány percig együtt pirítjuk. 
    Ezután beletesszük a cikkekre vágott paradicsomot és a vékony karikára vágott cukkinit. 
    Sóval és borssal ízesítjük, majd kevés vizet aláöntve puhára pároljuk. 
    Amikor a zöldségek összefőttek, hozzáadjuk a karikára vágott olajbogyót, összeforraljuk, a serpenyőből kiszedjük és melegen tartjuk. 
    A visszamaradt szafthoz kevés olajat öntünk, a halfiléket megsózzuk, és néhány perc alatt puhára sütjük. 
    Tálaláskor a halszeletekre lecsót teszünk, és citrommal kínáljuk.

1 megjegyzés:

Hobbychef írta...

Nagyon guszta így lecsósan, bár inkább ratatouille-nak mondanám. Én kedvelem a pangasiust, bár elég sokan támadják.