2011. november 22., kedd

Mandulás banántorta (reform,vegán)


Olyan tortát szerettem volna készíteni, mely egészséges, teljes értékű és krémes. A krémen sokat gondolkodtam, hogy hogyan oldjam meg, hogy ne tartalmazzon margarint, vagy zsiradékot, lisztet se, és mégis kenhető legyen. Több oldalon is utánanéztem, hogyan készülnek ilyen módon a  tortakrémek, s mivel a keményítő egészséges alapanyag, ezért azt használtam sűrítésre, liszt helyett. A piskótát most is a jól bevált módon készítettem, annyi változtatással, hogy mandulát is tettem bele.
Bár a hagyományos süteményektől teljesen eltérő, szerintem nagyon finom lett a végeredmény, a gyerekek is szívesen fogyasztották.

Hozzávalók :


A piskótához:
  • 2,5 dl szójatej (vagy zsírszegény tej)
  • 6 evőkanál olaj 
  • 10 dkg nádcukor 
  • 2 evőkanál frissen facsart citromlé 
  • 1 citrom reszelt héja 
  • 1 teáskanál vanília kivonat 
  • 20 dkg teljes kiörlésű búzaliszt 
  • 5 dkg őrölt mandula 
  • 1 csomag sütőpor 
  • 1 teáskanál szódabikarbóna 
A krémhez: 
  • 6 dl zsírszegény tej 
  • 3 banán 
  • 2 evőkanál nádcukor 
  • 1 evőkanál frissen facsart citromlé 
  • 1 citrom reszelt héja 
  • 1 teáskanál vanília kivonat 
  • 6 dkg étkezési keményítő 
  • 5 dkg kókuszzsír (esetleg növényi margarin) 
díszítéshez: 
  • 3 dkg étcsokoládé 
  • 1 teáskanál olaj 
  • néhány szem mandula
Elkészítése:
  • A tésztához a tejet, az olajat, a cukrot, a citromlét és a vaníliakivonatot összekavarjuk, majd mixerrel néhány percig habosítjuk. 
    A lisztet, az őrölt mandulát, a reszelt citromhéjat, aa sütőport és a szódabikarbónát összekavarjuk, majd a tejes masszához dolgozzuk. 
    Egy 18 cm-es átmérőjű kapcsos tortaformába öntjük, és 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. 
    A krémhez a tejet a banánnal, a cukorral, a citromlével, a reszelt citromhéjjal és a vaníliaaromával összeturmixoljuk. Kb fél decit kiveszünk belőle és hozzákavarjuk az étkezési keményítőt. A többit egy edényben felforraljuk, hozzáadjuk a keményítőt, majd kavargatva, lassú tüzön besűrítjük. Ezután néhány percig főzzük, majd a tűzről levéve langyosra hűtjük. Hozzákavarjuk a kókuszsírt, és hűtőszekrénybe helyezzük, amíg a krém megkeményedik. 
    A tortát 3 lapra vágjuk, megtöltjük a krémmel, és kívül is bevonjuk vele. 
    A csokoládét felolvasztjuk 1 teáskanál olajjal, és a tortát becsíkozzuk, illetve apróra tört manduladarabokkal díszítjük.

6 megjegyzés:

Bokor Boglárka írta...

Nagyon jól néz ki és biztosan finom is. Eszembe juttatta a svéd mandulatortát, bár az laposabb, de a tésztájában mandula van és a krémje finom vaníliás. Remélem lesz is alkalmam kipróbálni a receptedet hétvégén. Külön örülök, hogy teljes kiőrlésű liszttel írtad a receptet!

Bianka írta...

ÁÁÁ nagyon guszta

Reka írta...

Huha, ez nagyon finom lehet!!!! Szojatejet honnan szerzel be?

Edó írta...

Margaretta,nagyon örülök,hogy tetszik!Kíváncsi vagyok,hogy ízlik-e majd nektek is.

Bianka,köszi!

Réka,bió boltban vásárolhatsz szójatejet,de ha nem akarod vegánra,akkor használj nyugodtan tehéntejet.

Kati írta...

De ügyes vagy, olyan jó ötleteid, receptjeid vannak az egészséges életmódhoz, én még sosem készítettem semmit teljes kiőrlésű lisztből pl., szégyen, nem szégyen azt sem tudom, hogy néz ki.:)

Edó írta...

Kati:))hát legközelebb nézd meg legalább hogy néz ki,s próbáld ki egyszer:)Ha annak idején nem híztam volna el olyan nagyon,lehet én sem ismerkedtem volna meg vele.