2011. május 30., hétfő

Túrós-snidlinges csiga


Ezt a finom péksütit még Ausztriában készítettük, mert ha már adott volt a friss kerti snidling, nem hagyhattam ki, hogy ne készüljön belőle valami. Aztán hoztam haza is, majd szépen elültettem itthon. Így most állandóan kéznél van a snidling is, éppúgy mint a majoránna, amit szintén nővérem kertjéből hoztam.
Imádom ezeket a friss zöldeket, és arról álmodozom, hogy egyszer egy olyan melegházam lesz, melyben minden fűszernövény megtalálható, én meg majd kedvemre csemegézhetek :)

Hozzávalók:


A tésztához: 
  • 50 dkg liszt 
  • 3,5 dl langyos víz 
  • 1 teáskanál cukor
  • 1,5 teáskanál só 
  • 1 csomag szárított élesztő 
  • 2 evőkanál olaj 
A töltelékhez:

  • 25 dkg tehéntúró 
  • 2 evőkanál tejföl 
  • kis csokor snidling apróra vágva 
  • só, bors 
  • a tetejére: reszelt sajt


Elkészítése:
  • Az élesztőt a cukorral kevés langyos vízben felfuttatjuk. A többi hozzávalóval összegyúrjuk, majd a tésztát langyos helyre tesszük és duplájára kelesztjük. 
    A töltelékhez valókat kikavarjuk. 
    A megkelt tésztát vékonyra nyújtjuk, megkenjük a töltelékkel, felcsavarjuk, majd ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. Tetejét reszelt sajttal megszórjuk és 200 fokos sütőben pirosra sütjük.

4 megjegyzés:

Reka írta...

Jol nez ki!!!! Tehenturoval meg nem ettem, en juhturoval keszitem.

Ottis írta...

Nagyon guszta, nagyon szeretem az ilyen csigákat!Lehet sütök is a Dévai kirándulásunkra valamilyent :)

Marika írta...

Edó, ez nagyon jól néz ki! Ha meglesz az a melegház, én is jöhetek csemegézni?!:)

Adél írta...

hmm..de fincsi lehetett.Az én snidlingem olyan lassan nő:(